Vakbarát változat
Hírek / Közélet

Erdélyi kirándulás 2010. Július 22. Csütörtök

2010 181.jpgA Dunakanyar több településéről (Szentendre, Dömös, Pilismarót, Esztergom) mintegy hetvenen vágtak neki a Székelyföldi kirándulásnak. A szálláshelyünk a festői Zeteváralján volt, a víztározó közelében. Itt tapasztalhattuk meg az erdélyi vendégszeretetet, és az erdélyi konyha felejthetetlen ízeit.

»»»

Ballagás 2010 2010. Június 23. Szerda

ballag1.jpg „ Azt akarom tisztán és fehéren,

legyetek vígak és bársonyba-járók,

a kezetekben egy nagy arany-érem,

s hódítsátok meg az egész világot.”

Kosztolányi Dezső

»»»

Köszönet a segítőknek! 2010. Június 6. Vasárnap

DSCF6041.JPGPilismaróti állandó lakosok és Duna-parti üdülőtulajdonosok soha nem látott összefogással küzdenek azért, hogy sikerüljön megakadályozni a Duna-parti településrész elöntését. A mai nap során legalább száz ember dolgozott a volt Hajóállomáshoz vezető út melletti gát megerősítésén. A rakodógépek, teherautók péntek délutántól gyakorlatilag folyamatosan dolgoznak. Munkánkat messzemenőkig segítették az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei, a KEM Katasztrófavédelmi Igazgatóság Esztergomi Polgárvédelmi Kirendeltségének munkatársai, az Esztergomi Rendőrség rendőrei és a polgárőrök.

»»»

Iskolaigazgatónk állami elismerése 2010. Június 3. Csütörtök

Lívi mellkép.jpg

 

Fábiánné Gyimesi Lívia, a Bozóky Mihály Általános Iskola igazgatója az intézményben folyó eredményes oktatási-nevelési munka irányításáért, magas szintű pedagógiai munkájának elismeréseként, a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatásában végzett munkájáért, mentori tevékenységéért Teleki Blanka Díj kitüntetésben részesült. A Díj átadására 2010. június 3-án a Néprajzi Múzeumban került sor. Gratulálunk a megérdemelt elismeréshez!

»»»

Szomszédok Egymásért Mozgalom 2010. Január 29. Péntek

szomszédok egymásért.jpg

Településünkön az elmúlt időszakban megnövekedett a vagyon elleni bűncselekmények száma. Történtek betörések napközben, a tulajdonosok távollétében, de előfordult, hogy éjszaka ürítették ki a melléképületben található fagyasztóládát. A tolvajok válogatás nélkül visznek készpénzt, ékszert, híradástechnikai eszközöket, kisgépeket.

Sajnos sem a rendőrségnek, sem a polgárőrségnek nincs kapacitása, hogy a hozzájuk tartozó településeken napi rendszeres jelenlétükkel, járőrözéssel elriasszák a bűnözőket.

»»»

"Pilismarótért" Alapítvány támogatása 2010. Január 28. Csütörtök

pilismarot07apr0011.jpg

Tisztelt Adófizető!

Kérjük, hogy adója 1 %-ával szíveskedjen támogatni a „Pilismarótért” Alapítványt, amelynek  adószáma: 19151018-1-11.

A Dunakanyar Takarékszövetkezetnél vezetett számlaszám: 64700131-15100405-00000000

 

Az alapítvány célja Pilismarót Község fejlődésének előmozdítása, ezen belül:

 

»»»

Óvjuk régi értékeinket, dokumentumainkat! 2010. Március 19. Péntek

Képeslap.JPG

 

Tisztelt Falubeliek!

Az itt látható, jó állapotban lévő, megíratlan képeslapot a közterület takarítása során a hulladékgyűjtőből sikerült megmentenünk.

»»»







Szélessáv-kereső


© 2009. Minden jog fenntartva